2015. január 1-én, mondhatni „újévi fogadalom” volt, úgy döntöttünk, azoknál a közüzemi szolgáltatóknál, ahol akkor igényelhető volt az e-számla, élünk a lehetőséggel. Hogy miért? Környezetvédelmi szempontból fontosnak éreztük, hogy csökkenjen a papírfelhasználásunk, kényelmi szempontból pedig azért, hogy ne kelljen a halmozódó papírszámlákat otthon gyűjteni, tárolni, és a postán se kelljen sorban állni a csekkekkel, amik szinte sose érkeztek egyszerre és a befizetési határidők is eltértek. Ha Te még mindig hagyományos postai úton kapod a számlákat, akkor fusd át ezt a néhány sort, miért érdemes Neked is váltanod. Mi egy cseppet sem bántuk meg, sőt, ahol csak lehetőség van rá, ezt kérjük.
Mi is az az elektronikus számla (e-számla)?
A számla kibocsátója egy hiteles, időbélyeggel ellátott, elektronikus formában kiállított számlát hoz létre, amit nem nyomtat ki, elektronikusan továbbítja azt a fogyasztó felé, majd mindketten elektronikus formában tárolják. Az e-számla természetesen kinyomtatható (különböző könyvelési célokhoz), ebben a formában azonban nem hiteles.
Milyen előnyei vannak?
• számodra teljesen díjmentes és gyors, hiszen a számlakiállítást követően számládat, vagy számlaértesítődet e-mailben kapod meg
• nem kell papírt felhasználni a számla kinyomtatásához
• ha a papír alapú számla kiegyenlítése postai átutalási megbízással történne, úgy e-számla esetén a papír alapú számlához tartozó „sárga csekket” sem kell kinyomtatni (az elektronikus számlát elektronikus úton tudod kiegyenlíteni bankkártyás fizetéssel, banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízással)
• időt takarítasz meg magadnak, nem kell a „sárga csekkel” a postán sorban állni (persze ma már ennek befizetése is megoldható elektronikusan). A számlát kényelmesen fizetheted be otthonról bankkártyával, banki átutalással vagy csoportos beszedési megbízással.
• nem kell borítékot felhasználni a számla kiküldéséhez, amivel további papírt lehet megspórolni
• hely szabadul fel az otthonodban, mert nem kell őrizgetned a számlákat valamelyik szekrény mélyén, hiszen az e-számlák az ügyfélszolgálat biztosította felhasználói fiókodban tárolódnak, a számlát e-mailben is elküldi kszámodra. Akár a felhasználói fiókodból, akár a kapott e-mailből pedig le tudod menteni a számítógépedre.
• a csökkenő papírfelhasználás több szempontból is hozzájárul a környezetvédelemhez, mivel kevesebb fát kell kivágni, csökken a papír előállításához felhasznált víz és energia mennyisége, valamint a kibocsátott CO2 és egyéb mérgező anyagok mértéke.
• a kevesebb nyomtatás nem csak a papírt, hanem a nyomtatáshoz használt, veszélyes hulladéknak minősülő tonerek számát is csökkenti
Egy nagyon egyszerű példával szeretnénk számokban is megmutatni, mit jelent, ha papír alapú számlát kapunk és ha lemondunk erről.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2011-ben több, mint 4,1 millió háztartás volt Magyarországon. Tegyük fel, hogy minden háztartásba csak 3 db számla érkezik havonta (pl.: áram-, gáz-, vízszámla). Egy évben ez 4.100.000 * 3 * 12, azaz 147.600.000 db számlát jelent évente az országban (a háztartások száma jelen esetben kerekített érték).
Ha megnézzük, ez a számlamennyiség mennyi papír felhasználását és az mennyi fa feldolgozását jelenti, a következőket kapjuk:
1 db A4-es papírlap körülbelül 5 g, ami alapján a példánkban kiküldött 147.600.000 db papírlap 738.000.000 gramm, ami 738 tonna papír.
Általánosságban elmondható, hogy 1 tonna papír előállításához körülbelül 15-17 db fára (1700 kg) van szükség. Ez azt jelenti, hogy a példaként említett esetben a 738 tonna papír előállításához 11.070-12.546 db (átlagban 11.808 db) fa szükséges.
Szerintünk ezek megdöbbentő számok, hiszen csak 3 db közüzemi számlával számoltunk. Szerencsés esetben ezek a fák felelős erdőgazdálkodásból származnak, amit FSC tanúsítvány igazol, azonban ez sajnos nem minden esetben igaz.
Mi az elmúlt években, mióta a közüzemi szolgáltatóktól e-számlát kapunk, közel 1 kg papír felhasználásáról mondtunk le csupán azzal, hogy nem küldték ki a számlákat, és közel ugyanennyit azzal, hogy nem kaptuk meg borítékban a „sárga csekket”, ami sokszor egy A4-es lap letéphető része. Ne gondold, hogy a Te döntésed kevés és eredménytelen. Legyen szó közüzemi számláról, bankszámlakivonatról, online rendelésről, válaszd az elektronikus számla lehetőségét! Ma Te, holnap talán a családod többi tagja, a barátaid vagy a szomszédod mond le a papírszámlákról, ami máris megment 1-2 fát a kivágástól.
Zöld Szokások Csapata