„A gaz olyan virág, amit nem szeretnek.” (Ella Wheeler Wilcox) A kertekben, mezőgazdasági területeken számos olyan növényt találunk, melyeket gaznak, gyomnövénynek tekintünk, mivel számunkra nem kívánatos a jelenlétük. Azonban ha más szemszögből vizsgáljuk meg ezeket a növényeket, észrevehetjük, hogy értékesek is lehetnek számunkra, felhasználhatóak élelmiszerként, gyógynövényként. Összegyűjtöttünk 18 olyan gyomnövénynek tekintett növényt, melyek gyakran megtalálhatóak a kertekben, árokpartokon, elsétálunk mellettük, kiirtjuk őket anélkül, hogy ismernénk hasznos tulajdonságaikat, felhasználási lehetőségeiket.
Nagy csalán (Urtica dioica)
A csalán gyökere és levelei egyaránt felhasználhatóak. A fiatal hajtásokból főzelék készíthető; ázalékát pedig növényvédelemre, tápanyag-utánpótlásra tudjuk használni a kertben. Leveléből készült tea külsőleg hajápolásra, hajhullásra, a zsíros és korpás fejbőr problémáinak kezelésére alkalmas; belsőleg enyhe vizelethajtó hatású, gyulladásos megbetegedések során alkalmazzák a vese- és húgyúti betegségek kezelésében; segíti a vérképzést. A levelekből érdemes frissen is teát készíteni, valamint tavasz folyamán télire gyűjteni, szárítani.
Közönséges cickafark (Achillea millefolium)
A közönséges cickafark virágzó, föld feletti részének felső 1/3-a gyűjthető a nyár folyamán. Gyulladáscsökkentő, simaizomgörcsoldó, antimikrobiális, és vénás keringést serkentő hatású, étvágyjavító. Segít az emésztési rendellenességek esetén, csillapítja a gyomor-, bél- és epegörcsöket. A cickafarkból készült tea fogyasztásával csökkenthetők vagy teljesen meg is szüntethetők a menstruációs görcsök; különösen ha a vérzés kezdete előtt 1-2 nappal már elkezdjük inni a teát. Alkalmazható kismedencei gyulladások, görcsök, egyéb nőgyógyászati problémák, pl. rendszertelen menstruáció kezelésére.
Ragadós galaj (Galium aparine)
Virágzó hajtását júniustól szeptemberig gyűjthetjük. Teája külsőleg pattanások, bőrbetegségek kezelésére használható; belsőleg idegnyugtató, altató hatású, csökkenti a vérnyomást, vizelethajtó. Az egész növény ehető, megfőzve főzeléknek is fogyasztható.
Gyermekláncfű (Taraxacum officinale)
A gyermekláncfű gyökere és virágzó föld feletti része egyaránt fogyasztható. Gyökerét, levelét és virágait tavasszal és ősszel lehet gyűjteni, tisztítás után szárítani. Teája étvágygerjesztő, szabályozza a máj és a vesék működését, serkenti az emésztést és az epe termelődését, vizelethajtó, vértisztító hatású. Friss leveleit felhasználhatjuk tavaszi salátákba, vagy főzelék készítéséhez, virágából szörp és mézpótló, ősszel gyűjtött gyökeréből pedig kávépótló készíthető.
Lándzsás útifű (Plantago lanceolata)
A lándzsás útifű levelei antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatásúak, melyek szárítását gyorsan kell elvégezni, ugyanis hatóanyagai gyorsan elbomlanak, erre utal a levél sötétedése a szárítás során. A sötét, megfeketedett levelek már értéktelenek. Leveléből készíthetünk teát, szirupot vagy tinktúrát, melyet a légutak meghűléses megbetegedései esetén alkalmazhatunk. Gyulladáscsökkentő, immunstimuláló, köhögéscsillapító hatású. Szintén gyakori a széles levelű útifű (Plantago major), mely hasonlóan értékes, felhasználható.
Tyúkhúr (Stellaria media)
A tavasszal tömegesen előforduló tyúkhúr fiatal hajtásai kellemes, édeskés ízűek, saláta, leves, főzelék, pesto készíthető belőle. Gazdag A- és C vitaminban, magnéziumban és foszforban. Vese- és májtisztító hatású, teáját bevérzések megelőzésére ajánlják.
Mezei katáng (Cichorium intybus)
A mezei katáng gyökere és föld feletti virágzó része egyaránt felhasználható, a máj és a vese működési zavarainak kezelésére ajánlják. Csökkenti a koleszterinszintet, étvágygerjesztő, segíti az emésztési zavarokat, epehajtó hatású. Megtisztított, pirított gyökeréből kávépótló készíthető.
Orvosi pemetefű (Marrubium vulgare)
Ma már egyre ritkábban fordul elő a pemetefű, melynek virágzó hajtása gyógyhatású. Gyulladáscsökkentő, köptető hatású, száraz köhögés esetén köhögéscsillapító hatású. Alkalmazzák emésztési problémák, felfúvódás, teltségérzés, epepanaszok, gyomorfájdalom kezelésére, fokozza az epetermelést.
Vérehulló fecskefű (Chelidonium majus)
A vérehulló fecskefű virágzó hajtása és gyökere gyűjthető, melyek simaizom-görcsoldó hatásúak, valamint alkalmasak epebántalmak, epehólyag-gyulladás, gyomor- és bélgörcsök kezelésére. A frissen leszakított növényből narancssárga színű tejnedv folyik ki, a szemölcsöket ezzel ecsetelve alkalmas azok eltávolítására.
Orbáncfű (Hypericum perforatum)
Az orbáncfű virágos hajtása alkalmas alvászavar, idegesség, lehangoltság, borúlátás, sírógörcsök, félelemérzet, depresszió kezelésére. Antibakteriális és antivirális hatású. Fogyasztása előtt kérjük ki háziorvos, gyógyszerész véleményét, egyes gyógyszerekkel, élelmiszerekkel együtt nem fogyasztható. A benne található hipericin fényérzékennyé teszi a bőrt, fogyasztása után kerüljük a napfényt, mert nagyobb mennyiség után viszketést, bőrgyulladást, hólyagos kiütéseket okoz.
Fehér libatop (Chenopodium album)
A fehér libatop az egyik leggyakoribb gyomnövényként van számon tartva, melynek fiatal levelei, megőrölt magja ehető. A fiatal, 20–30 cm-es növények levele, vagy később a hajtáscsúcsai a spenóthoz hasonlóan fogyasztható, készülhet belőle leves, főzelék, saláta. Oxálsav tartalma miatt vesekővel, köszvénnyel küzdők esetén fogyasztása nem javasolt. Szárított, őrölt magja a hajdinaliszthez hasonló, fogyasztható.
Fehér árvacsalán (Lamium album)
A gyakran előforduló fehér árvacsalán virágzó hajtása antibakteriális, gyulladáscsökkentő, köptető, vizelethajtó hatású. Teája alkalmas idegesség, nyugtalanság kezelése.
Közönséges komló (Humulus lupulus)
Az érett termés, a „komlótoboz” gyűjthető, mely étvágygerjesztő, csökkenti a koleszterinszintet, antibakteriális, nyugtató, feszültségoldó hatású. A terméseket ősszel kell gyűjteni, amihez érdemes kesztyűt használni, gyantatartalma felszívódik a bőrön és kiütéseket okoz.
Vörös here (Trifolium pratense)
Az egészben megszárított virágokból készült tea csökkenti a nyálkahártya gyulladásait, köhögéscsillapító hatású, alkalmas a változókori panaszok enyhítésére.
Kövér porcsin (Portulaca oleracea)
A kövér porcsin gazdag omega-3-zsírsavakban, gyulladáscsökkentő, koleszterinszint-csökkentő, véralvadásgátló hatású. Fogyasztása frissen ajánlott, ekkor salátákba is keverhetünk belőle, de pesto-t is készíthetünk felhasználásával.
Papsajtmályva (Malva neglecta)
A papsajtmályva levelei, a fiatal hajtásai és magja is fogyasztható. A levelekből készülhet saláta vagy főzelék. Szárított leveleiből készült tea gyomoridegesség, hasmenés esetén alkalmazható, köhögéscsillapító hatású.
Pásztortáska (Capsella bursa-pastoris))
A virágzó hajtásból készült tea vérzéscsillapító, gyulladáscsökkentő, vérnyomáscsökkentő, vizelethajtó hatású.
Közönséges bojtorján (Arctium lappa)
Ennek a gyakori gyomnövénynek a gyökere rendelkezik gyógyhatású anyagokkal. A gyökérből készült tea alkalmazható hajhullásra, korpás fejbőr, ekcéma kezelésére, gyomor-bélrendszeri panaszok enyhítésére.
Ezekből a gyomnövénynek tekintett növényekből otthon a kerítés mellett, a kert egy félreeső sarkában bátran tarthatunk, így biztonságos forrásból tudjuk beszerezni őket és felhasználni. Legtöbbjüket a méhek is előszeretettel látogatják, így a beporzóbarát kert fontos tagjai.
Zöld Szokások Csapata
Forrás:
Tóth László: Gyógynövények, drogok, fitoterápia (Debreceni Egyetemi Kiadó, 2009)